
Pénteken találkoztunk Kishi-vel és Liani-val, és tettünk egy hatalmas sétát loliban. ^^ Útközben betértünk Júlia Carina boltjába, ahol le lettünk fotózva. ^^ Szerintem cuki kép lett (s annyira szép ez a szoknya, nagyon tetszik!). ^^ Ugyan én nem vettem semmit, de Kishi gazdagabb lett egy gyönyörű kamea-s nyaklánccal. :) S én is elhatároztam, hogy vissza fogok menni, amint ismét lesz egy kis pénzem. :D Aztán meglátogattuk a Black Ichigo-t új helyén, felpróbáltam egy alsószoknyát, ami nagyon szépen passzol a szoknyámhoz. Aztán felpróbáltam a rózsaszín nyuszis kabátot és beleszerettem. :D Ugyan fenntartásaim voltak, mivel, hogy rózsaszín nyuszik nincsenek, de aztán egy csomó ellenpéldát találtam erre (pl.: rózsaszín Usakumya), szóval rózsaszín nyuszi leszek. Majd egyszer. :D Most egész nyáron van időm gyűjtögetni rá. :D
Aztán elindultunk az Allee-ba, ahol találkoztunk minitali keretein belül a többiekkel is. :) Közben ketten Liani-val tettünk egy kis kítérőt az Intersparba, ahol mindent megkóstoltunk, amit csak meg lehetett kóstolni. :D
Jó délután volt. ^^ Most pedig tutorialokat nézegetek, hogy mit is csinálhatnék 2 éves talira. ^^ S megtaláltam az amigurumis könyvemet. *_*
Imádom a szoknyádat!!! <3
VálaszTörlés