2014. július 13., vasárnap

L'oréal Casting Créme Gloss Chillis csokoládé

A mai napon kipróbáltam a L'oréal új hajszínezőjét, a Casting Créme Glosst. Tudni kell rólam, hogy nem igazán szoktam hajat festeni, így most sem akartam túl kirívót, csak olyasmit, ami árnyalatosan megjelenik a hajamban. Ennek a színezőnek ezt tökéletesen sikerült teljesítenie.


Ilyen volt megmosva az alapszínem, sajnos szárazon elfelejtettem lefényképezni. XD De itt is látszik mennyire sötét. Bár a dobozra az volt írva, hogy a színező a sötét hajat is befogja, én azért aggódtam kicsit. Felkenve padlizsán lila lett a bőrömön. :D


Még mosásnál sem látszott semmi, aztán végül szárítás után kijött a színe, ilyen lett. :) Én nagyon megvagyok elégedve vele, bár a fufrumat nem sikerült befognia. :( Meg még néhány helyen, a fejem tetején látszik, meg ugye hátul is. A színezővel nincs gondom, kellemes illata van, szép puha lett a hajam utána - bár lehet, hogy ez csak a méhpempős balzsamnak köszönhető -, nem panaszkodok.
Azt nyújtotta amit ígért, szép, vöröses barna árnyalatot, még ha nem is látom magamon mindenhol. :D Elvileg 28 mosásig benne marad, kíváncsi leszek rá. Arra is gondoltam mondjuk, hogy kevés ideig hagytam fent, bár az eredetinél még így is tíz percnél tovább, de akkor majd legközelebb még annál is tovább lesz rajta és lehet, hogy bepróbálkozom egy Jeges karamella árnyalattal próba cseresznye alapon.


Random kép, kisminkelve, útra készen. :D Bocsánat a kupiért, ép felújítás alatt állunk. :D


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése