2011. január 31., hétfő

Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum - Fardagály és kámvás rokolya :D

Szombaton ismételten ellátogattunk a kiállításra és még mindig nagyon tetszik. :3 Azon aprópóból mentünk vissza, mivel a múltkor nem próbáltunk ruhát, és úgy voltunk vele, hogy pedig azt nem hagyhatjuk ki. S mivel két barátnőm is meg akarta nézni a kiállítást, így elmentünk még egyszer, s ezúttal cipeltem magammal a Páromat is. :D

Fotósjegyet is vettünk, szóval kattogtattam a fényképezőgépet, amíg le nem merült. ^^" Igen, elfelejtettem feltölteni, nem mintha megállított volna bármiben, fényképeztem tovább a telefonommal. :D Egész jó képek készültek. ^^

A kiállításról:
Nekem nagyon tetszett, annyira, hogy kétszer is képes voltam elmenni rá. Csodálatosan szép ruhák vannak kirakva és a régi bugyogó a kedvencem. :D De a napernyő is igazán szép volt.
Az öltöztetős részleget meglátva pedig előjött belőlem a stylist és legfőképpen szegény Tündire vetettem rá magam, öltöztettem, meg kötözgettem, gombolgattam, ahol értem. ^^"
Szerény véleményem szerint a vörös ruha mindenkinek igazán jól állt (még nekem is), s ami a legjobb, hogy rám is jött. ^^" A többiről már nem mondhatom el ugyanezt, de az talán csak azért volt, mert nem tudtam lejjebb vetkőzni és a ruháinkra próbáltuk meg feltuszkolni a csodaszép ruhákat. Mi elkezdtük a többi ember pedig folytatta, amint meglátták, hogy mi öltözködünk mindenki más is odajött és elkezdett öltözködni. :D

Közben benéztünk a Holdfénybe is, s gazdagabbak lettünk egy Vampirella képregénnyel. xD Minek az nekünk? Jó kérdés. :D

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése